Aztán megrendeltük a csemetéket, és a gyönyörű másfél éves kicsikék meg is érkeztek egy szép késő őszi napon. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű feladat 1440 csemetét kettesben elültetni, és azt is tudtuk, hogy vannak barátaink, akikre mindig számíthatunk. Megvettük hát a söröket, az üdítőket és persze a kaját is, mert jelezték a barátok, hogy nincs az a pénz, amiért egy ilyen élményt kihagynának! 😊 Persze ezt el is hiszem. Ha krumplit kellett volna ültetni, nem lettek volna ilyen lelkesek.

A levendula palántákat úgy kell ültetni, hogy a teljes gyökérzetük a földbe kerüljön, és némelyiknek egészen hosszú gyökerei voltak. Tudtuk, hogy a talaj a rengeteg munka ellenére 30-40 centi mélységig nem lett fellazítva, és azt is tudtuk, hogy sima emberi erővel ennyi, és ilyen mély lyukat még akkor sem lenne egyszerű kiásni, ha az összes barátunk ásót ragadna. Be kellett ruházni egy benzines talajfúróra.

Aztán elérkezett a nagy nap! A sorokat már előző napokban kijelöltük, a palánták itt voltak, a talajfúróban benne volt a benzin, a barátok már úton voltak, és az időjárás előrejelzés is szép késő őszi időjárást jósolt. Természetesen az ültetéshez a palántákat be kellett „iszapolni”, és ezért az esővizet már régóta gyűjtöttük tartályba, és kétszáz literes hordókba. A csővezeték is a helyszínre volt vezetve.

A kaja előkészítve. „Fiatalság-bolondság” hogy egy klasszikust idézzek. Ezért hát a fiatalság miután megérkezett, rövid munkaértekezlet után hozzá is fogott az ültetéshez! De akkor ki csinálja a kaját? Attól, hogy elő van készítve, a kaja, az még nem főzi meg magát!

Szerencsére Melinda anyukája örömmel vállalta, hogy megeteti a sok éhes szájat! Volt is dolga pont elég, mert aki dolgozik, az mellett, hogy meg is szomjazik, természetesen meg is éhezik! De nem volt gond! Mindenki dolgozott, mindenki evett, de a sör nem nagyon akart fogyni. Persze szinte mindenki messziről jött autóval, de mi úgy szerveztük, hogy szállást intéztünk nekik. Az ok prózai volt! Úgy gondoltuk, hogy marad még ültetni való másnapra is! Viszont, mindenki ragaszkodott a saját ágyikójához, és ők nem egy hetes ültetésre terveztek.

A munkát frankón beosztottuk, volt aki a gödröket fúrta, volt aki locsolta, volt aki a palántákat hordta, és tette a gödörbe, és volt aki betúrta, és letömörítette a talajt. Pont úgy ültettük, mintha egész életünkben ezt csináltuk volna. Pedig, a „pesti népek” nem nagyüzemi „levendulaültetők”. 😊 Meg mi sem azok vagyunk. Bocs! Mi sem azok voltunk!